0 0
Pizza

Megosztás közösségi oldaladon:

Vagy csak simán másold és oszd meg a hivatkozást

Hozzávalók

Pizzatésztához:
3 és 1/2 csésze liszt
1 csomag szárított élesztő
1 csésze meleg víz
1 teáskanál
2 evőkanál olívaolaj
Paradicsomszósz 1db pizzához:
1 konzerv apróra vágott paradicsom
1 kávéskanál szárított oregánó
1 evőkanál olívaolaj
1/4 kávéskanál
1/4 kávéskanál bors

Pizza

CSÉSZÉBEN MÉRVE

  • 90 perc
  • Könnyű

Hozzávalók

  • Pizzatésztához:

  • Paradicsomszósz 1db pizzához:

Elkészítés

Megosztás

Pizza

Rajongok a pizzákért. Emlékszem, amikor Olaszországban jártam, nem volt olyan nap, hogy ne ettem volna meg egy szelet pizzát. Nem tudok betelni vele. Éppen ezért eltökélt szándékom volt, hogy megtanulok egy elfogadható szinten pizza tésztát készíteni és sütni. Már alakul. Persze ehhez az is kellet, hogy találjak egy finom tészta receptet és megtanuljak ezt azt a pizza készítésről. No meg, hogy sokat gyakoroljam.

Például azt, hogy hogyan állítsam össze a tésztát. Meddig keljen a tészta? Hogyan nyújtsam ki? Milyen paradicsomszószt tegyek rá? Szóval, ha finom végeredményre vágyunk, azért nem árt egy két dolgot megtanulnunk.

Most megosztom veletek, hogy én mit tanultam meg:

Hogyan állítsam össze a tésztát?
A recept leírásban találjátok meg azt, hogy hogyan kell összeállítani a tésztát.

Meddig keljen a tészta?
Minimum 60 majd 15-20 percet kell pihentetni a tésztát.

Viszont, ha azt szeretnétek, hogy egy picit karaktresebb íze legyen, 8, 12 vagy akár 24 órát is kelhet. Én általában 8-12 órát szoktam keleszteni. Miután a gyereket lefektettük, összeállítom és begyúrom, majd meleg helyen legalább 60 percet kelesztem, amikor már nagyjából a kétszeresére nőtt a tészta, ketté vágom, megformázom* az egyik felét beteszem a hűtőbe, s csak másnap reggel veszem ki. A másik felét pedig a méhűtőbe teszem, s legközelebb, amikor pizzára fáj a fogunk, felhasználom. Mert a méhűtöben akár fél évig is eláll.

A hűtőbe tett tésztát felhasználás előtt érdemes legalább egy órával hamarabb kivenni és hagyni, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. Felkeltek, kiveszed és mire kell szépen felmelekszik a tészta. Addig úgy is lesz mivel elfoglalni magad. A gyerek(ek) biztosan gondoskodni fog(nak) róla. A végén még többet is fog pihenni, mint egy óra. Legalábbis nálunk mindig ez van.
Miután letelt az egy óra,  enyhén lisztezett felületen érdemes még egyszer átgyúrni. (Elég 1-2 percig gyúrnod.)

Hogyan nyújtasam ki? 
A legjobb, ha a kinyújtásához nem használsz nyújtófát, hanem az ujjaid segítségével nyújtod, nyomkodod kör alakúra a tésztát. Ahhoz, hogy ez a folyamat minél egyszerűbben menjen, miután ketté vágtad a tésztát érdemes utána egy csinos kis cipót formálnod* mind a két feléből. Így majd egyszerűbben eléred a kívánt formát. Miért nem érdemes sodrófát használni? Mert kinyomkodod a tésztából a levegőt, a buburékokat, amit a hosszas kelesztésnek köszönhetsz. A jó végeredményhez pedig mindenképp szükség van a buborékokra.

Milyen paradicsomszószt tegyek rá?
A legfinomabb, ha nyers paradicsomból készíted. Én darabolt paradicsom konzervet szoktam használni. Olyat, ami apróra vágott és hámozott paradicsomokat rejt magában.

Liszt?
Szerintem a legjobb kenyér és finom búzalisztből.

Akkor pizza sütésre felkészülni! Aztán sokat gyakorolni!

Mást is sütnél? -Nézz szét a többi recept között is.

További tartalmakért látogass el a Facebook oldalamra, és kövess az Instagramon!

#babamamaegyütteszik #hozzátáplálás #receptekanyukáknak #receptekbabáknakésmamáknak

Kérlek, a receptekben található hozzávalókat mindig nézd át, s csak akkor kínáld vele a babádat, ha már azok be lettek neki vezetve. Ezért kérlek minden esetben saját belátásod szerint használd a recepteket. Aszerint, hogy mi az, amit már a gyermeked ehet, s mi az, amit esetlg egyáltalán nem fogyaszthat.

Lépések

1
Kész

A csésze meleg vízbe öntsd bele az élesztőt és várj 10 percet. Közben egy nagy tálba öntsd bele a 3 és 1/2 csésze lisztet, keverd bele a sót. A kezed segítségével fúrj bele egy mélyedést és add hozzá az olívaolajat. A 10 perc letelte után pedig add hozzá az élesztőt is. Vegyél elő egy villát és kezd el összekeverni. Először kisebb foszlányokká, majd egy nagyobb tömbé fog össze állni a tészta.

2
Kész

Ezután lisztezett felületen 5-10 percig kezd el gyúrni, hogy egy szép és egyenletes tésztát kapj. Vegyél elő egy nagy tálat. Tedd bele a tésztát. Fedd le egy konyharuhával és meleg helyen pihentesd egy órát. Ez idő alatt nagyjából a kétszeresére kell dagadnia.

3
Kész

Közben elkészítheted a paradicsomszószt és előkészítheted a feltéteket.
A paradicsomszósz elkészítéséhez vegyél elő egy nagy tálat. Öntsd bele a konzerv paradicsomot. Csepegtess bele az olívaolajat, szórd meg a fűszerekkel (a sót és borsot el is hagyhatod), majd keverd össze.

4
Kész

Ha letelt az egy óra, és a tészta a kétszeresére nőtt, oszd el két egyenlő részre. Az egyik felét egyengesd el a kezed segítségével egy pizza sütőformába. Egyszerűen csak nyomkodd bele. Amennyiben nincs pizza sütőformád, egy sütőlemezt bélelj ki sütőpapírral és arra tedd rá az ujjaid segítségével megformázott és kinyújtott tésztát. A tészta másik felét fagyaszd le vagy szintán haználd fel.
Ezután még pihentesd 15-20 percet a tésztát. (Ha csak nem akarod, hogy a hűtőben egy kicsit több ideig pihenjen.)

5
Kész

Melegítsd elő a sütőt 260 fokra.

6
Kész

A pihentetés után kend meg a paradicsomszósszal és tedd rá a választott feltéteket. Majd süsd 15-20 percig.

Amarilla

Szeretném megosztani veletek a receptjeimet. Remélem, hogy ezentúl a mumus kérdést: Mit főzzek ma? – is könnyebb lesz megválaszolni. Mi több, az egész család jól lakik!

előző
Serrano sonkába tekert pulyka
karalábékrémleves
következő
Rozmaringos karalábékrémlves
előző
Serrano sonkába tekert pulyka
karalábékrémleves
következő
Rozmaringos karalábékrémlves